Ügyfeleink

A megfelelő tréning cég megtalálása találomra, internetes kereső programok segítségével történhet nélkülözve személyes illetve megbízható referenciák iránymutatását, ami sok esetben vezethet elégedetlenséghez, elvesztegetett időhöz és pénzkidobáshoz.

Referenciák

Sajnos a mindennapi nyelvgyakorlás a munka mellett háttérbe szorul, így egy remek alkalom volt az a két hét, amit Harrogate-ben tölthettem. Ez az intenzív nyelvkurzus a speciális szakmai igényeimnek megfelelően lett összeállítva, az egészségügy minden területét felölelte.

Nem csak az angol nyelvtudásom fejlődhetett ennyi idő alatt, hanem a szakmai ismereteimet is elmélyíthettem az angol egészségügy teljes vertikumában. Több, mint tizenöt szakterületen dolgozó kollégával sikerült Chris szervezésében találkoznom, így rendkívül különböző nyelvhelyzeteket és tárgyalási szituációkat élhettem át. Minden találkozóhoz kaptam felkészítőanyagot, az ott elhangzottakat Chris folyamatosan jegyzetelte, és utána szakmailag és nyelvtanilag is kielemeztük, gyakoroltuk, és végigbeszéltük a felmerülő élethelyzeteket.

Sokat utaztunk, így módom volt a Yorkshire County megismerésére, ami kulturálisan és természetileg is nagyon nagy élmény volt. Az elhelyezés rendkívül barátságos, otthoni hangulatot idéző, magas színvonalú bed & breakfast szálláson történt, ahol már a reggeli is külön élmény volt. Harrogate egy igazi kis ékszerdoboz. Rendkívül sok az állítólagos angliai rossz konyhát meghazudtoló kiváló étterem.

Összefoglalva nem csak egy nagyon hasznos, és a nyelvtudásomat komolyan előrelendítő két hetet töltöttem el Angliában, hanem egy ugyan a nyelvtanulás terén megterhelő, de egyben egy nyugodt, és kikapcsoló élményben volt részem, úgy, hogy ezalatt az idő alatt is csak a szakmámmal foglalkoztam. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a módszert, nagyon nagyot tud vele előrelépni. Remélem alkalmam lesz még megismételni ezt a két hetet.

Dr. Török Krisztina – Főigazgató, Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)

Sokszor az órák dobtak fel, mert néha-néha a kis sikerélmények nagyon jól jöttek.

A képzés alatt történt szakmai találkozókból kifolyólag újabb találkozóim is lesznek, ami szakmai szempontból nagyon nagy lehetőség. Igazából az volt nagy dolog számomra, hogy letisztázódott az hogy helyben kivel van értelme valakinek találkozni. Egy részt lehet értelme mert érdekes azaz ember és mert érdekes angolul hallgatni, és lehet azért is mert a szakmához kapcsolható tevékenységet folytat, amely számomra egyértelműen egy lehetőséget teremtett. Másrészt az hogy a nagyon különböző fajta kommunikácójú, vagy nagyon különböző stílusban kommunikáló emberekkel hogyan tudok találkozni és tapasztalatot cserélni, amire egyébként nem nagyon van mód otthon.

A képzésen kaptam olyan Önálló Nyelvtanulást Fejlesztő Programtervet, amivel elmegyek és a következő két hónapban bőven tudok mit csinálni…

Baki Zoltán - Igazgatóság tagja / Private Banking, Gutmann Magyarország Befektetési Tanácsadó